Lélek- elmélyülő művészeti kibontakozás

Elsősorban egy felszabadult játékos közös alkotás, amelyben az emocionális megnyilvánulások kapnak benne szabad utat. Csoporton belül a csapattagok empatikus és szocializáló képessége fejlődik, kreativitásuk és rajzi készségeik mellett.

Az elfogadás a véleménynyilvánítás, mind-mind tanult folyamat, sokszor egész életünkön át tanuljuk őket.

Mindazon által a művészet értelmezésének kulcsaivá válhatnak a Furagura, gurái.

Segíti meglátni és felismerni adott formákat az utcán vagy akár egy alkotói felületben, a megélt, és elraktározott emlékképeket előhívni, információkat előcsalni.

A szimbólumok teremtése már 2- 2 és fél éves kortól megkezdődik a fejünkben és a mesék által csak egyre jobban formájuk őket.

Naponta több 100 információ gyűjt be szemünk retinája, suhan át jeleken, jelképeken, szimbólumokon akár attribútumokon. És talán csak egynéhánynál állunk meg felismerve, a már látottakat és tanultakat. A bennünk már kialakult és elképzelt, esetleg elvonatkoztatott, magunk kreált szimbólumokat hozza elő és adunk nekik rajzi formát a csoportos rajzos társasban.

Kreatívvá tesz, értelmezésre ösztönöz és felismerést eredményez a hétköznapokban … akár egy múzeumi környezetben elhelyezett művészeti alkotás képi vonulataiban.

Ajánlom: Óvodák, Iskolák és más Pedagógiai Intézmények vizuális neveléséhez és más alternatív rendezvényeikhez.

A játék időtartama: 1½ -2 óra

Comments

Vélemény, hozzászólás?